Mielőtt belevetjük magunkat a különböző témák megörökítésébe, szánjunk kis időt gépünk megfelelő beállításaira, hogy az adott szituációban mindig a legjobb eredménnyel készíthessük el a kívánt fotót. Cikksorozatunk a különböző fotótémák megörökítésekor ajánlott beállításokat és fogásokat vesézi ki, de mindenek előtt nézzük meg általánosságban, hogyan állítsuk be gépünket.

Fotómódok, motívumprogramok

Minden téma fotózása előtt el kell döntenünk, hogy milyen módban érdemes az adott témát fényképezni. A digitális gépeken található funkcióválasztó tárcsával (vagy a menüben) állítsuk be a kívánt programot. Ezek a programok határozzák meg, hogy gépünk milyen záridővel, rekesznyílással, érzékenységgel, fehéregyensúllyal készíti el a leendő képet. Kezdők használhatják az automata módot. Ez a program az aktuális fényviszonyoknak és időpontnak megfelelő legjobb motívumprogramot állítja be az exponáláshoz, a fotósnak csak kattintania kell.

A fejlett technikának köszönhetően ez a program a legtöbb helyzetet megfelelően oldja meg, felismeri, hogy éjszakai tájat vagy nappali portréképet készítünk. Az automata programmód hátránya, hogy a lehető legkisebb mértékben avatkozhatunk be fotóink készítésébe - persze akik nem értenek a témához, azoknak nem is céljuk a beavatkozás. Amennyiben szeretnénk magunk beállítani a motívumprogramokat, erre biztosan számos lehetőséget kínál gépünk. Gyártótól és géptípustól függően 6-20 előre eltárolt motívumprogram közül választhatunk. Ezek nagy vonalakban: táj, éjszakai táj, havas táj, portré, önportré, beltér, sport, makró, víz alatti témák stb.

Az Olympus gépei kínálják a legtöbb és legkülönb témamódot

Akik kicsit jobban elmélyedtek a fotótechnikai ismeretekben, azok választhatják a "P" vagy programautomatika módot, ez a legtöbb fényképezőgépen megvan. Ez a program szintén a legoptimálisabb záridő-rekeszérték párt határozza meg (akár az automata mód), de itt már a legtöbb beállítást felülbírálhatjuk, illetve magunk végezhetjük. Beállíthatjuk a fehéregyensúlyt, a fénymérést, az autófókusz működését illetve expozíció korrekciót is végezhetünk.

Fontos paraméterek

Mielőtt gépünket a témára állítanánk, szánjunk pár másodpercet a paraméterek testreszabására. Először is állítsuk be a fénymérés módját. Általában három mód közül választhatunk, de ez géptípusonként változhat: mátrix, középre súlyozott, illetve spotmérés. Mátrix fénymérésnél gépünk több apró mezőre osztja a képet (általában 35-49 mező) és ezekben az apró mezőkben vizsgálja a fényerősséget, majd az egészet átlagolva meghatároz egy optimális záridő-rekeszérték párost (kiértékelő fénymérésnek is nevezik). Középre súlyozott mérésnél csak a képmező középső kb. 10%-át vizsgálja a gép. Spotmérésnél pedig egy 2-3%-os pontban méri a fényt és ehhez állítja be a rekeszértéket és a záridőt, de ez a pont nem kötelezően a képmező közepén kell legyen.

A mátrix fénymérés az esetek 90%-ában helyes eredményt hoz, ám rengeteg olyan téma akad, aminél érdemes a másik két fénymérési módot is kipróbálnunk. Középre súlyozott vagy spotmérést pl. naplementénél vagy portréfotózásnál érdemes alkalmazni. A képeken jól látni, hogy az épületünket mátrix fényméréssel sikerült helyesen exponálni, míg a spot-fénymérés túlexponált fotót eredményezett, mivel az épület egy sötétebb pontjára mértünk fényt.

 1. spot-fényméréssel készített fotó, 2. mátrix fényméréssel készített fotó

A fénymérés beállítása után a fényérzékenység (ISO) beállítása következik. Ez az érték határozza meg, hogy a képérzékelőnk (CCD) mennyire legyen érzékeny a beérkező fényre. Ezt az értéket az analóg szegmensben is megtaláljuk, a filmekre vonatkozóan (pl. ISO 50, ISO 200, ISO 400). A digitális géppel dolgozó fotósok nagyon előnyös helyzetben vannak az analóg gépekkel szemben, ugyanis analóg géppel nem tudjuk ilyen egyszerűen az ISO-érzékenységet állítani, mivel ez a művelet a film cseréjével jár. Minél kisebb az ISO mértéke, annál több fényre van szükségünk a helyes expozícióhoz, tehát annál tovább kell gépünknek exponálnia, vagy annál tágabb blendét kell beállítanunk. Az érzékenység növelésével nő a képünkön látható ún. képzaj mértéke is.

Minél magasabb ISO-érzékenységet adunk meg, annál zajosabbak lesznek képeink. Napos időben nyugodtan állítsuk be a lehető legkisebb érzékenységet, (pl. ISO 100) mivel úgyis lesz elég fény a helyes expozícióhoz és így a képzaj mértéke is bőven az elfogadható határ alatt marad. Sötétebb témáknál már emelhetjük az érzékenységet, de mindig tartsuk szem előtt a képzaj mértékét, ugyanis egy bizonyos érték felett már elvesznek a részletek a megnőtt képzaj miatt. ISO 200 felett sok kompakt gép használhatatlan képminőséget produkál, DSLR-tulajdonosok nyugodtan használhatják az ISO 800-as értéket is.

Az érzékenység beállítását követően állítsuk be a fehéregyensúlyt (WB, White Balance). Mivel a témánkat megvilágító fény hőmérséklete esetenként különböző lehet, így a fehér szín hőmérséklete mindig az aktuális fényviszonyoktól függ. A fehéregyensúly mértékegysége a kelvin. Napos időben melegebb (sárgább) tónusú a fehér szín, egy fénycsővel világított szobában viszont hidegebb (kékes) tónust képez. Kezdők nyugodtan használhatják az automata WB-beállítást, mivel a gépek szoftvere a legtöbb esetben remekül állítja be a megfelelő értéket. Extrém esetekben előfordulhat azonban, hogy a szoftver hibázik, így a haladó fotósok mindenképpen maguk állítsák be a WB-t.

1. helytelen fehéregyensúly, 2. helyes fehéregyensúly 

A gyártók elegendő előre eltárolt színhőmérséklet, presetet nyújtanak részünkre. Ezek a beállítások általában: napfény, felhős égbolt, árnyék, izzó, fénycső, vaku. Ezen beállításokat használva a legtöbb esetben kielégítő fehéregyensúllyal bíró fotókat készíthetünk. Aki nem tud vagy nem akar az előre eltárolt témák közül választani, készíthet saját fehéregyensúlyt (amennyiben gépe erre lehetőséget ad). Egy homogén fehér vagy világosszürke lapot lefényképezve, meg tudjuk mutatni fényképezőgépünknek az adott fényviszonyok között a fehér szín hőmérsékletét. Profi gépekben lehetőségünk van kelvinenkénti beállításra is.